Dunántúli Református Egyházkerület

Hálaadó ünnepség volt Rédén

Kétszáz évvel ezelőtt, 1815. november 9-én nagy ünnepség volt Rédén: felszentelték az új református templomot.  Az ünnepségen részt vett a püspök, Tóth-Pápai József, dadi prédikátor; Tóth Ferenc, pápai prédikátor - ez utóbbi a szentelést is végezte. Az esemény fényét emelte a „pápai kollégiumbeli éneklő kórus".

„…aki cselekszi, az fog élni…”

(Galata 3,6–18) EGYBEN EGYEK VAGYUNK, MA IS, bárkik is legyünk. – 1. Mi ma is a törvény emberei vagyunk, minden kultúrában, vallásban, vagy hitetlenségünkben egyaránt. „Tartsd be, cselekedj, oldd meg, mutasd meg, légy eredményes és még sikeresebb, mert meg tudod csinálni, mert minden fejben dől el…” – ismerjük ezeket a szólamokat.

Kóruskoncert a felsőőri református templomban

A Bécsi Collegium Hungaricum is megemlékezett a reformáció jubileumáról. Ennek tartalmi súlypontjai egy ünnepi istentisztelet B. Szabó István püspök úrral és a Kántussal, valamint egy tudományos szimpózium voltak. A Kántus azonban egy kis kerülővel utazott fel Bécsbe és ezt a kerülőt Felsőőr jelentette. 

Vakációs Bibliahét 2018 - elkészült a program

A dunántúli KOEN csapat elkészítette a 2018-as Vakációs Bibliahét programját. Az "Állati küldetés" című segédanyag öt állatos bibliai történet üzenetét élménypedagógiai elemekkel bontja ki, ezzel is erősítve a gyermekek keresztyén küldetéstudatát. A táborvezetői csomag és munkafüzet két korosztály számára készült. Megrendelés részleteit a tovább mögött olvashatják.

„…kiszabadítson minket…”

(Galata 1,1–5)* ÖRÖMHÍR A FESZÜLTSÉGBEN! – 1. Feszült alaphelyzet. Nem mentes a háttér a személyes konfliktusoktól, hiszen a galaták közül sokan kétségbe vonták Pál apostolságát (1–2). 

Reformációs programok a Pápai Református Teológiai Akadémián

A Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatói közössége ebben az évben is megrendezte szokásos reformációs ünnepségét, a reformáció elindulása 500 évfordulójának napján, október 31-én pedig csendesnapot tartottunk. 

A legfurcsább csavar

Minden keresztyén katolikus – furcsa ilyet hallani a reformáció 500. évfordulóján. Vladár Gábor professzor, a Pápai Református Teológiai Akadémia volt rektora, a Soproni Református Egyházközség lelkésze mégis egyetért ezzel a kijelentéssel - Fekete Zsuzsa interjúja.

„…félelem miatt az ajtók zárva voltak…”

(János 20,19–23)* EZ EGY „NYITOTT” VILÁG; – és mégis, soha nem volt a világ ennyire „zárt”, kegyetlen, mint manapság. – 1. A jóléti társadalmakban a szabadság, a „haszonelvűség”, az önzés „kényszere” nehezedik ránk, amely felszámol minden korábbi értéket. 

Nyílt nap lesz a Pápai Református Teológiai Akadémián

A Pápai Református Teológiai Akadémia nyílt napot tart 2017. november 29-én (szerdán) 10 órától, a második emeleti nagyelőadóban. A nyílt nap plakátja alább megtekinthető. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

A könyörülő Istené

Isten iránti hálával a szívünkben több jelentős mérföldkőről is beszámolhatunk az AZÉ Keresztyén ifjúsági énekeskönyv kapcsán. Nagy örömünk, hogy az énekeskönyv széles körben pozitív fogadtatást talált. Ezt jelzi, hogy a március közepén elkezdődött terjesztésnek köszönhetően mára gyakorlatilag elfogyott az első kiadás összes példánya.

Reménységgel nézünk a jövőbe

A krisztusi szeretet, a hitvalló bátorság és keresztyén hagyományaink ápolása, továbbadása lehet Európa megmaradásának a záloga Steinbach József püspök szerint, akit a reformáció 500. évfordulóján a protestantizmus nemzetmegtartó erejéről, Európa jövőjéről és a menekültkérdésről, valamint a katolikusok és protestánsok viszonyáról is kérdeztek.

Reformáció, kultúra, identitás

A Reformáció évfordulója különös helyzetben ér bennünket. Emlékeznünk kell egy 500 évvel ezelőtti eseményre, amely, mint tudjuk, széleskörű és sokrétű hatást gyakorolt a későbbi európai fejleményekre el egészen a máig. Ugyanakkor a mai és a 16. századi Európa már-már alig összehasonlítható. 

A Dunántúli Református Egyházkerület ünnepi nyilatkozata

A Dunántúli Református Egyházkerület Közgyűlése 2017. október 28-án tartott ülésén, ünnepi nyilatkozatot fogadott el a Reformáció 500. évfordulójára való tekintettel. A nyilatkozatot a tovább mögött olvashatják.

Visszavett történelem

„Puritán és letisztult anyagunk lesz, nem akarjuk a templomot tönkretenni azzal, hogy a kiállítás eltakarja. Ennek a templomnak érvényesülnie kell minden körülmények között, mert önmagáért beszél” - a dunántúli reformátusok a felújított pápai ótemplomban adtak hálát a reformáció fél évezredes örökségéért október 28-án. Az ünnepség résztvevőivel a városról, a reformátusságról és a tavasszal nyíló Dunántúli Református Látogatóközpontról is beszégetett a Reformáció.ma portál.

Oldalak